Ma reggel megtette ezt helyettem Dijja. Annyi, de annyi munkám van, és olyan szívesen írnék, rengeteg élmény ér ebben az évben. Diának írtam, hogy használhatom-e publikusan is a képeiket, és ez a válasz érkezett:
Hú, persze! Imádom a képeidet! És számomra lenne megtiszteltetés!
Tök jó volt hallani anyám hangját, amikor postán megkapta a képeket! Faterom háromszor átnézte őket... Édesapuék a napokban kapják majd meg Ausztriában, ők még neten sem látták a képeket...
Ma pont azon gondolkodtam, hogy milyen felelősségteljes munkád van: életünk legfontosabb pillanataira a jövőben úgy fogunk emlékezni, ahogy te megörökítetted őket. Szóval: például, ha történik veled valami, és azt utána elmeséled - akkor már az elmesélt verzió szerint fog rögzülni benned az élmény, és már nem teljesen úgy, ahogy valóban megélted. Apró részletek elvesznek, az elmesélés szavai, kifejezései befolyásolják, hogyan éljük át újra az élményt (ld. kriminalisztikából, büntetőeljárásjogból a tanúvallomásról tanultakat). Vagyis az esküvőnkből arra és úgy fogunk emlékezni leginkább, ahogy a képeiden újra és újra viszontlátjuk...
Mégegyszer köszönöm a munkádat! További minden szépeket-jókat!
Üdv: Dijja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése